2009. december 15., kedd

Vegaburger

Ezt az ételt szintén még a nyáron készítettem előszőr. Azóta persze már egy párszor terítékre került, kissé más változatban is. Egyébként egy nagyon jó kis recepteskönyvben találtam, az a címe Főzzünk gyerekeknek. De persze, hogy nem csak a gyerekeknek ízlik... A Másik Felemnek is nagyon bejött, meg persze nekem is! Nagyon jó a maradék kenyér hasznosítására, ill. jó kis alternatíva egy hús nélküli feltétre, mondjuk főzelékekhez.

Hozzávalók (kb. 12 db-hoz):
  • 20 dkg 1-2 napos kenyér
  • 2 tojás
  • 15 dkg túró
  • fél csésze paprika kockára vágva (legjobb a piros, vagy a zöld)
  • fél csésze szemes kukorica
  • 3 evőkanál aprított metélőhagyma (én 2 szál újhagymát használtam)
  • só, bors, kevés pirospaprika és szerecsendió
  • 6 evőkanál zabpehely
  • olaj
A kenyeret kisebb kockákra vágom, összekeverem a fűszerekkel elkevert tojásokkal, majd 5 percig állni hagyom. Ezután hozzákeverem a túrót és a zöldségeket. Ha kell zabpehellyel sűrítem még. Lapos pogácsákat formázok belőle, meghempergetem a zabpehelyben, majd kevés olajban kisütöm.
Más zöldséggel is finom szerintem. Most hirtelen egy zöldborsós-petrezselymes változatot képzeltem maga elé.

Nincsenek megjegyzések: