2011. október 31., hétfő

Őszi menü


Az őszi, téli vendéglátások, hétvégi, vasárnapi ebédek, már nem a grillezésről, bográcsolásról, de még csak nem is a könnyedd, saláta, hús, fagyi összeállításról szólnak. Ilyenkor már tartalmasabb ételekre vágyunk. És meglehet, hogy a hűvöseb időben, még az sem fog zavarni senkit, ha kicsivel többet pepecselhet a konyhában. Mert az olyan megnyugató és ott még meleg is van. Bár azt írtam pepecselős, de azért az alábbi ételek nagy része előre is elkészíthető, ami roppant hasznos, ha pl. vendégeket várunk, és nem a vendéglátás napján akarjuk a fél délelőttöt a konyhában tölteni. És igazából egyáltalán nem is bonyolult egyik sem. :) Nálunk tegnap volt ez az ebéd és a család elégedett volt mindennel. És ha lehetek nagyképű (nem szoktam az lenni tényleg, de ha már...), akkor én is elégedett voltam mindennel.

Egyszerűen és gyorsan elkészíthető leves, melyet az alma tesz jelen esetben pikánsabbá, különlegesebbé pedig a tetejére tett karammelizált almaszeletek. Előre is elkészíthető, mert szerintem ez is az az étel, melynek a melegítés még jót is tesz, hiszen van ideje összeérni az ízeknek.
(Anyukám adott egy szép szál póréhagymát még szombaton. És hogy ez miért lényeges? Mert másnap megkérdezi, hogy mit csináltam a póréhagymával? Erre mondom neki, hogy hát egyszerű kis almával megbolondított póréhagyma-krémlevest készítettem belőle, amit karamellizált almaszeletekkel tálaltam. Erre csend... majd pár másodperc múlva megszólal: ezt a hülyeséget... Hát miért nem ettük meg nyersen? Nah... ennyit arról, hogy egy gyerek miért nő fel önbizalomhiányosan és 31 évesen miért küzd még mindig önmaga megvalósításával... Khm... Bocsi, de ezt muszáj volt elmesélnem. :) Csak hogy a szülők tanuljanak belőle... ;) )

Almás póréhagyma-krémleves karamellizál almaszeletekkel
Hozzávalók:
  • 500 g burgonya
  • 250 g alma
  • 1 nagy szál póréhagyma
  • 1,5 l zöldség vagy csirkehúsleves (nálam ízfokozó mentes leveskockából készültek)
  • 2 dl tejszín
  • 1 teáskanál cukor
  • kevés frissen őrölt bors és frissen reszelt reszelt szerecsendió
  • A tálaláshoz: kb. 2 bő evőkanál nádcukor, 1 kisebb alma
  • 1 evőkanál vaj és ugyanennyi olívaolaj
A burgonyát és az almát megmosom, meghámozom és felkockázom. A póréhagymát is megtisztítom, félbevágom, felkarikázom. A felolvasztott vaj és olívaolaj keverékén elkezdem párolni a hagymát, majd hozzáadom a burgonyát és az allmát is és fedő alatt, pár percig párolom. Ekkor kiveszek egy kevés póréhagymát belőle a tálaláshoz, majd felöntöm a levessel, hozzáadom a cukrot és kb. 15 perc alatt puhára főzöm az egészet. Belecsorgatom a tejszínt, kissé borsozom, ill. hozzáreszelek kevés szerecsendiót, még egyet forralok rajta, majd botmixerrel krémesre turmixolom az egészet. Kóstolom, és ha szükséges még ízesítem. Tálalás előtt a magházától megtisztított, majd vékonyan felszeletelt almagerezdeket, a megkaramellizált cukorba fogatom és pár másodpercig így párolom az egészet, majd tányéronként pár gerezdet a levesre szedek. Az előpárolt póréhagymából is teszek keveset a tetejére díszítésként.


Egyszerű, de mégis fenséges sült csirke, melynek alapötlete Jamie Olivertől származik, a sült hagymával együtt. Én némileg módosítottam itt-ott a recepteken, de az ihletadó, akkor is ő volt. Imádom azt a srácot! És megjegyzem, a csirkének kifejezetten jót tett az 1 éjszakás állás. Nem csak íz tekintetében, de a bőre is nagyon jó ropogós lett Ez lehet, hogy a sónak köszönhető, mert elvonja a vizet a bőrből, így az ropogósabbra tud sülni. Ez ugyan nem tudományos magyarázat, csak a józan paraszti ész... :)

Ropogós bőrű, omlós húsú sült csirke, hasában citrommal, bazsalikommal, babérlevéllel és petrezselyemmel
Hozzávalók:
  • 1,8 kg-os csirke
  • 1 csokor friss petrezselyem
  • 1 nagy marék friss bazsalikomlevél
  • 3-4 db babérlevél összetörve
  • 1 nagyobb citrom
  • só, frissen őrölt bors
  • olívaolaj
  • 3 fej fokhagyma egészben (nem tévedés, fej, nem gerezd)
A csirkét a sütés előtti este, miután alaposan megtisztítottam a maradék tollaktól, kis szöszöktől, megmostam, majd jó szárazra töröltem, besóztam, borsoztam kivül-belül. A belsejébe locsoltam (könnyebb, ha van kis olajspriccelőnk) kevés olívaolajat, majd megtöltöttem a felaprított zöldfűszerekkel, babérlevéllel és félbevágott citrommal. Kívülről is spricceltem rá kevés olajat, majd tányérra tettem, fóliával letakartam és éjszakára a hűtőbe tettem pihenni. Másnap a sütőt 230 fokra melegítettem elő (én fóliát tettem alá, hogy óvjam a tepsit egy kicsit), majd a szobahőmérsékletre melegedett csirkét betettem 10 percre sülni, mikor letelt, hozzáadtam az egész fokhagymafejeket, megfordítottam a csirkét, és a másik oldalát is ugyanígy 10 percig sütöttem, majd felállítottam, hogy minden oldalról érje a hő, a sütő hőmérsékletét visszavettem 225 fokra, és így sütöttem még kb. 45 percig.
A fokhagymafejeket sütés után gerezdekre szétszedtem, és így adtam a tányérra. Így mindenki ki tudta nyomni a saját adagját a saját falatjára.

Szalonnába tekert sajtkrémmel töltött hagyma
Hozzávalók:
  • 3 nagyobb fej hagyma
  • 6 szelet bacon
  • 100 g tejszínes sajtkrém (pl. 1 tömlős)
  • 1 tojás sárgája (a fehérjét a desszert készítésénél hasznosíthatjuk)
  • kevés frissen őrölt bors
A hagymákat megtisztítom, majd félbevágom, közepükből egy keveset kiszedek és felaprítom. A sajtkrémet kikeverem alaposan a tojás sárgájával, borsozom, majd hozzáadom a hagymát is. Beletöltöm a hagymákba, majd 1-1 szelet bacon-be csavarom őket és a csirkével együtt megsütöm.

Burgonyapüré
A burgonyát meghámoztam, kevés sóval és fokhagymával megfőztem (valamikor apróra vágott hagymát teszek a főzővízbe), majd leszűrtem és forrón vajjal, valamint egy kevés forró tejszínnel összetörtem és alaposan kikevertem. Utólag még sóztam kissé. Jót tesz neki egy kis frissen reszelt szerecsendió is.
Tipp:
A főzővizet ne öntsük ki, mert nagyszerűen használható sós, kelt tészták dagasztásához. A burgonyából kifőtt keményítőtartalom is jó tesz a tésztának, nem beszélve arról, hogy ízletesebb és puhább is lesz tőle a végeredmény. Tejszín helyett használhatunk a püréhez tejfölt, forró tejet is persze. Ki mit szokott. Nálam most épp a tejszín volt kéznél.

Ez a desszert nem annyira bonyolult, mint amilyennek kinéz, ill. amilyennek a leírás alapján látszik. Ám annál különlegesebb. Ne féljen senki sütőtökből süteményt, desszertet készíteni, mert meg fog lepődni, hogy mennyire finom és mennyire harmonikus az íze, pl. egy kis mascaponéval kikeverve, amit továbbfűszerezhetünk, nem csak gyömbérrel, ahogy én tettem most, de simán csak vaníliát is adhatunk hozzá, vagy fahéjat is akár. A csokoládés (kakaóporos) tuile (ejtsd: tüil) lapocskák nem mások, mint ropogós kis ostyaszerű (már ha sikerül jó vékonyra kiteríteni) korongok. A recept egyébként egy nyári Magyar Konyha számból való, bár én a sütésen kicsit módosítottam, mert nekem az eredeti receptben megadottak szerint , bizony nem lett ropogós (ez 200 fokon volt 4 perc). Nyilván minden sütő más, így ki kell tapasztalni, kinél mi lesz a jó.
Nekem volt itthon éppen gyömbéres cukrom  és még gyömbéres trüffelem is korábbról, így ezekkel nem volt most gondom a díszítésnél. Eredetileg csokipettyekkel és gyömbéres cukorból készített karamellszálakkal szerettem volna díszíteni, de nekem most így egyszerűbb volt. Itt is minden jó előre elkészíthető, ráadásul azok is nagyon jól szétoszthatóak, így a tálalás napján, már alig lesz vele dolgunk.

Csokoládés tuile lapocskák
Hozzávalók (kb. 16-20 laphoz, mérettől függően)
  • 4 evőkanál liszt (nálam kb. 60 g)
  • 5 evőkanál kristálycukor (nálam kb. 80 g)
  • 10 g kakópor
  • 1 tojásfehérje
  • 50 g forró vaj
A lisztet és a kakóport átszitálom, hozzákeverem a cukrot, majd a tojásfehérjét is, végül alaposan kikeverem a vajjal (forró). Hagyom teljesen kihűlni, majd vékony kis lapokat simítok szilikonlappal vagy sütőpapírral bélelt tepsire és légkeverésen 190 fokra (sima sütésen legalább 200-210 fok kell) előmelegített sütőben kb. 5 percig sütöm. A sütőpapíron hagyom kihűlni, majd óvatosan leválasztom.
Sült sütőtökös mascarponekrém
Hozzávalók:
  • 250 g mascarpone
  • 300 g sült sütőtökhús
  • 2 bő evőkanál házi vaníliáscukor
  • 2 evőkanál cukor (vagy ízlés szerint, nálam most xilit)
  • 1 mokkáskanál gyömbérpor
A sütőtök, amikor még meleg elturmixolom a kétféle cukkorral és a gyömbérrel (így jobban feloldódik a cukor, és az ízeket is jobban átveszi), majd hagyom teljesen kihűlni és alaposan kikeverem a mascarponéval. Így együtt is alaposan lehűtöm az egészet.
Gyömbéres cukor
Hozzávalók (erre természetesen nem lesz mind szükség, csak a díszítéshez kell, a többit csavaros üvegbe téve sokféleképpen felhasználhatjuk):
  • 200 g világosabb nádcukor
  • 1 evőkanál meghámozott, lereszelt friss gyömbér
A cukrot és a gyömbért egy késes aprítóban összedolgozom majd egy sütőpapírral bélelt tepsire kiterítem és kb. 120 fokon (légkeverésen) kiszárítom a sütőben (kevergessük közben). Ha már érzem, hogy kissé kiszáradt, hagyom teljesen kihűlni, majd késes aprítóban újra összedolgozom és csavaros üvegbe teszem.
Gyömbéres trüffel
Hozzávalók (nálam ez maradék volt, de így készítettem):
  • 100 g étcsokolédé (magas kakaótartalmú, min. 60 %)
  • kb. fél dl tejszín
  • 1 bő evőkanál vaj
  • 1 mokkáskanál gyömbérpor
  • 1 bő evőkanál kandírozott gyömbér apróra vágva (az eredetiben nálam még aszalt őszibarack is volt, de ez nem szükséges most bele)
  • A hempergetéshez: kakaópor és gyömbéres cukor
A tejszín felforralom a gyömbérporral, majd felolvasztom benne a csokoládét és a vajat, végül belekeverem a kandírozott gyömbért, és hűtőbe téve hagyom teljesen kihűlni, majd apró kis gombócokat készítek belőle és kakaóporban és/vagy gyömbéres cukorban hempergetem meg. De márthatjuk olvasztott étcsokiba is, majd ezután meghempergethetjük a ropogós cukorban.

Tipp: A gyömbéres cukor, a tuile lapocskák és a trüffel is, akár karácsonyi ajándéknak is kitűnő.

4 megjegyzés:

Beastie írta...

szalonnával tekert, sajtkrémes töltött hagyma - de nagyon jól hangzik :)

Ildinyó írta...

Beastie
Nagyon örülök, hogy tetszik! Köszönöm! Ahogy most elnéztem, az ihletadó Jamie féle recept teljesen más. :) Ő előfőzi a hagymát, a töltelék pedig pirított hagyma, fokhagyma, tejszín és parmezán összefőzve. A szalonna pedig, amit rácsavar, egy kis rozmarinágacskával van hozzátűzve a hagymához. Ez is nagyon jó lehet. :) Imádom a friss rozmaringot! Olyan mámorító az illata. Azt hiszem el fogom készíteni a közeljövőben ezt is. :)

Moha írta...

Micsoda pazar menü! És csodás fotók!

Ildinyó írta...

Nagyon szépen köszönöm Moha! Nagyon örülök, hogy tetszik! :)