2011. május 27., péntek

Bodzás-epres-ananászos smoothie


Az ilyen italok a melegekben nagyszerűek reggelire, tízóraira, uzsonnára, vagy akár ebédnél 1 tányér leves helyett is (csak tálalás kérdése, adjunk mellé egy kanalat is... :) ), sőt még a desszertet is helyettesítik ily módon. Nagyon jól hűsítenek és szerintem igen jól laktatnak is. No és persze nem utolsó sorban baromi finomak! És a most közeledő gyereknapra, a lurkóknak is nagyon jók lehetnek!

Hozzávalók 1 nagy pohárhoz:
  • kb. 8 nagyobb szem fagyasztott eper
  • kb. 1 dl nem túl édes bodzaszörp (jó édes legyen, de azért nem tömény cukros, inkább higítsuk ásványvízzel, még jobb, ha diétás, tehát nem cukorral készült)
  • 340 g-os töltőtömegű ananászkonzerv kb. harmada, lével együtt
A fentieket alaposan turmixoljuk össze, és azonnal fogyasszuk. Ha friss epret használunk, tegyünk hozzá pár szem jégkockát, hiszen ennek a turmixnak pont az a lényege, hogy fagyosan krémes legyen. Nekem akkor dolgozik jobban a gépem inkább, ha a gyümölcs a fagyos (azt könnyebben viszi), ezért fagyasztottam le előző este az epret, így másnapra pont jó lett.

A bodza-eper páros nagyon jó! Múlt héten sima turmix készült belőle: joghurttal, friss eperrel és bodzaszörppel. Az is nagyon finom volt! A bodza-ananász páros pedig már régóta motoszkál a fejemben. Bár eredetileg más terveim voltak vele, de azokat majd legközelebb hozom össze. Ők is nagyon jól összepasszolnak egyébként!




2011. május 26., csütörtök

Zsenge zöldborsó saláta spárgával, sörretekkel, krémfehérsajttal, lilahagymával és sült pulykahúskockákkal


Tegnap vettem a piacon zsenge hüvelyes borsót. Egy része a mai ebédben landolt. Sörretek is vándorolt a kosárkámba, így az is került bele, no meg egy kis maradék spárga, lilahagyma és krémfehérsajt is (ez lehet feta is). Na de gondolom ez már a címből is kiderült, hogy mik is kerültek bele. Bírom az ilyeneket... értelmes nevet tuti nem tudok találni neki... Szerintem nagyon jó kis ebéd lett amúgy! És nekem igen laktató is volt. Pláne hogy előtte még legurult egy jó kis bodzás-epres-ananászos smoothie is. Fúúúú de jó volt az is!


Hozzávalók (kb. 3 személyre)
  • fél csomag (250 g) zöldspárga
  • kb. 500-600 g hüvelyes zöldborsó
  • 2 sörretek
  • 250 g krémfehérsajt (vagy feta)
  • 1 közepes fej lilahagyma
  • só, frissen őrölt bors
  • kevés friss citromlé
  • olívaolaj
A húshoz:
  • kb. 50-60 dkg pulyka-, vagy csirkemell kisebb hasábokra, vagy kockákra vágva
  • pár evőkanál olívaolaj
  • frissen őrölt bors
  • kevés pirospaprika
  • 2 gerezd fokhagyma, összenyomva
A húst előkészítjük: összekeverjük a fűszereket az olajjal, majd hozzáadjuk a húshoz, és félretesszük pihenni.
A borsót kifejtjük, a spárgákat megmossuk, végeiket levágjuk, majd kb. 1 centis darabokra vágjuk.
Egy serpenyőt felhevítünk, pár perc alatt megpirítjuk benne spárgadarabokat, az utolsó percben hozzáadjuk a zöldborsót is, de csak rövid ideig pirítsuk, és közben nagyon picit sózzuk és borsozzuk is. Ha kész tegyük egy tálba.
A lilahagymát tisztítsuk meg, vágjuk ketté, majd vékony karikákra, locsoljuk meg kevés citromlével és sózzuk is kissé, majd tegyük félre.
Kockázzuk fel a megtisztított sörretket, és a sajtot is óvatosan. Végül keverjünk óvatosan össze mindent, közben még locsoljunk rá kevés olívaolajat és pár tekerésnyi borsot is adjunk hozzá.
A húshoz melegítsünk elő egy serpenyőt, majd pirítsuk át benne a húskockákat (olaj már nem kell hozzá, hiszen a hús olajos). Szedjük ki és tegyük félre. Hidegen vagy melegen tálaljuk a saláta mellé.
Ha még laktatóbbá szeretnénk tenni (bár szerintem nagyon jól telít így is), ropogós héjú bagettet kínáljunk mellé.

2011. május 25., szerda

Sonkás-sajtos ropogós rukkolaágyon spárgakrémmel tálalva

Hirtelen felindulásból elkövetett ebédkészítés még tegnap. Avagy merénylet egy darabka füstölt sonka és a felhalmozódott spárgák ellen. Csak így nature. Persze kínálhatunk mellé tartalmasabb köretet is még, pl. előfőzött, majd klopfolóval kilapított újburgonya személyében, melyet forró sütőben szép aranysárgára sütünk, mitán meglocsoltuk kevés olívaolajjal és sóztuk borsoztuk is kissé. Másik Felem ezt kapta mellé. Hiszen mégis csak egy férfiemberről van szó.

Sonkás-sajtos ropogós
Hozzávalók (kb. 4-6 személyre):
  • kb. 200 g füstölt sonka (nem túl sós) ledarálva
  • 1 púpos teáskanál dijoni mustár
  • 3 tojás
  • 3 jó púpos evőkanál kukoricaliszt (amennyitől a masszánk nem lesz túl kemény, de formázhatóvá válik)
  • 100 g reszelt sajt vegyesen (nálam pizza mozarella és Trap Pista vegyesen)
  • zsemlemorzsa a hempergetéshez
  • olaj a sütéshez
  • A tálaláshoz: rukkolalevél, kevés olívaolaj és esetleg egy kevés frissen őrölt bors 
A ledarált sonkához hozzákeverjük a tojásokat, a mustárt, a sajtokat, majd sűrítjük, ill. formázhatóvá tesszük a kukoricaliszttel. Sózást már nem igényel pluszban, hiszen a sonka bőven elég sós. Ha kész a massza, evőkanálnyi adagokból kis hengereket készítünk, melyet meghempergetünk zsemlemorzsában, majd mehet a felforrósított olajba, ahol szép aranybarnára sütjük minden oldalukat.

Tipp: szerintem sütőben is elkészíthető. Ekkor tegyük alufóliával bélelt tepsire, spricceljük meg olajjal (olajspray), majd mehet a forró (legalább 200 fokon sütném) sütőbe, ahol időnként megforgatva szintén aranybarbára sütjük. Így legalább olajszagban sem úszik majd a lakás, és még zsírtakarékosabb is. (Mindez nekem már későn jutott eszembe...)

Spárgakrém
Hozzávalók (kb. 4 adaghoz)
  • fél csomag zöld spárga (250 g)
  • fél csomag fehér spárga (250 g)
  • 2 szál újhagyma (vagy póréhagyma)
  • kevéske olívaolaj
  • kb. 100 g vaj
  • kb. 1 dl tejszín
  • só, bors
  • fél citrom leve
  • fél-1 teáskanál cukor
  • 1 teáskanáél dijoni mustár
A spárgákat megtisztítom: fehérnek csak a legvégét vágom le, a többit vékonyan lehámozom, a zölnek csak a fásabb (fehér) végét vágom le, majd mindkettőt felkarikázom (kb. 1 centisre). Vízbe teszem, majd forrástól számítva kb. 5-6 perc alatt megfőzöm. Közben az újhagymát megtisztítom, felkarikázom, majd kevés olívaolajon, kissé megsózva megdinsztelem kissé. Ha elkészült, a megfőtt és lecsöpögtetett spárgával együtt egy késes aprítóba teszem (vagy botturmixot használok), hozzáadom a puha vajat, a tejszínt, a citromlevet, sózom, borsozom, majd alaposan elturmixolom. Ha fás lenne esetleg a spárga, át is lehet paszírozni, hogy élvezhetővé tegyük és még selymesebb legyen. Hidegen tálaljuk.

Tipp: tovább lehet gazdagítani 2-3 db nem túl keményre főzött tojás sárgájával. Sőt a fehérjét is beleaprózhatjuk. Használhatunk hozzá tejfölt is, hogy még sűrűbb legyen. Így akár kenyérre való kencének is nagyszerű, vagy mártogatósnak pl. grissinihez. Ill. tovább gazdagíthatjuk különféle zöldfűszerekkel, pl. petrezselyem, snidling stb.

2011. május 23., hétfő

Vaníliás ricotta/túrótorta eperdzsemmel

Hétvégén ebédre voltunk hivatalosak anyukámékhoz (mostanában ez sűrűn előfordul), és gondoltam, én vállalom a desszertet, így szombat este gyorsan sütöttem két sütit. Az egyik ez a túró/ricotta torta volt, aminek az elkészítése írtó egyszerű. A másik egy egyszerű csokis muffin, de most csak erről a tortáról írok (ebből is csak ezt az utolsó szeletet sikerült megmentenem a fotózáshoz). A torta omlós tésztával készült ugyan, de ez egy olyan változat, amit nem kell pihentetni egy percet sem. Ahogy összegyúrtuk már mehet is bele a formába. A végeredmény mégis maximálisan finom, igazi omlós tészta lesz. A receptet anyukám egyik sütiskönyvében találtam (Péter Jánosné: Süteményeskönyv - 800 recept), csak én a tölteléket készítettem most másként, mentem a saját kútfejem után, meg illeszkedtem ahhoz, ami éppen itthon volt fellelhető. A ricotta mellett nálam a túrókrém, jelen esetben a Lidl-ben kapható vödrös változat volt, amiben némi tejszín is van. De ha hagyományos túrót használunk hozzá, egyrészt mindenképp dolgozzuk krémesre, úgy lesz igazán finom, másrészt akkor elég lesz hozzá csak 1 evőkanál keményítő és kevés tejszín.
Az eredeti tervem az volt, hogy tészta és a túrókrém közé eperlekvárt kanalazok, de ez tökre kiment a fejemből, így amikor már rákerült a tésztára a töltelék, akkor pöttyöztem bele pár kanállal a dzsemből. De miután itt a friss gyümölcsök szezonja, ezt el is hagyhatjuk nyugodtan, és a kisült és kihűlt tortára halmozhatunk mindenféle friss gyümölcsöt. Most leginkább ugye epret, de eszembe jutott, hogy áfonyával, málnával vagy őszibarackkal is milyen isteni lehetne. És hogy a gyümölcsök megőrizzék a frisseségüket, tehetünk rá kevés tortazselét is, miután szépen kidíszítettük az egészet.
Hozzávalók (26 cm-es pitesütő formához, kb. 16 szelethez):
A tészta:
  • 120 g nem túl hideg vaj + egy kevés a formához
  • 150 g liszt (ebből nekem 2 evőkanál kukoricaliszt volt, ettől még omlósabb lesz) + egy kevés a nyújtáshoz és esetleg még az összegyúráshoz
  • 50 g cukor
  • fél citrom héja és kevés leve
A töltelék:
  • 500 g krémesebb ricotta és/vagy krémes (natúr) túró (nekem fele-fele arányban)
  • a másik fél citrom leve és reszelt héja
  • 4 tojás sárgája
  • kb. 5 evőkanál cukor (vagy ízlés szerint)
  • fél rúd vanília kikapart magja
  • 2 púpos evőkanál étkezési keményítő
  • A díszítéshez: eperdzsem, vagy ízlés szerint friss gyümölcsök (lásd fent)
A sütőt előmelegítem 180 fokra. Egy pitesütő formát kissé kivajazok. A liszteket átszitálom, hozzáadom a cukrot és egy csipet sót, belereszelem a citromhéjat, kevés levet is adok hozzá, majd elmorzsolom és összegyúrom a vajjal. Ha nagyon lágy lenne, adok még hozzá kevés lisztet, de ne túl sokat, csak éppen hogy kezelhetőbb legyen. Jó vajas kell, hogy legyen. A tésztából kiveszek egy kisebb tojásnyi darabot (a tetejére díszítésnek), a többit egyenletesen belenyomkodom a formába, és az előmelegített sütőben 15 perc alatt elősütöm. Közben elkészítem a tölteléket. Ehhez a fenti hozzávalókat alaposan kikeverem, majd ráöntöm a az elősütött tésztalapra. Ha dzsemet szeretnénk hozzá használni, ekkor tehetünk rá pár kiskanál pöttyöt, ill. a maradék tésztából készíthetünk rá díszítést: rácsot, kis virágokat, pillangokat, csillagokat, egyebet. Ezek után visszateszem a sütőbe és újabb 40-45 perc alatt megsütöm. Felvágás előtt én hagytam teljesen kihűlni, majd hűtőbe tettem pár órára, így jó hideg lett.

2011. május 20., péntek

Cukkinis egyben sült pulykafasírt, fetás-pepperónis újburgonya saláta

Hoztam megint egy finomságot Nektek! Megint egy főétel. Mostanában kevesebb édesség készül, bár ez meg is látszik a blog statisztikáján... :) A piacon szép apró újburgonyákat vettem, anyukámék meg  a kezembe nyomtak egy 70 dekás darált pulykahúst, feta is volt itthon, meg pepperónit is nemrég vettem, és a cukkinik is itt figyeltek már. Ezt hoztam össze belőle. Jó kis nyárias ebéd lett! Ez a saláta egyébként nagyszerű lehet a grillezős időszakban, köretként. Én most úgy kevertem össze az egészet, hogy még picit meleg volt a burgonya, de inkább várjuk meg amíg kihűl, mert úgy szebben egyben marad a feta, és nem lesz maszatos az egész. A köret most kevesebb volt, mint a hús, de egyrészt direkt így szántam (a húst mind el kellett használni egyben), és gondoltam jó lesz majd felvágott helyett is ez a fasírt, mondjuk vacsira. Ehhez a húshoz nagyon el tudok képzelni egy jó kis kaporszószt is mondjuk. És mit is ihatna az ember ilyen finomságok mellé? Hát persze, hogy egy jó kis bodzaszörpöt! :) 

Cukkinis-pulykahúsos egyben sült fasírt
Hozzávalók (egy hosszúkás téglalap alakú formához, legalább 20 szelet lesz belőle):
  • 700 g darált pulykahús (nálam szárnyból)
  • 1 közepes cukkini
  • 2 vastagabb szál újhagyma (vagy 4 kisebb)
  • 3 duci gerezd fokhagyma
  • 4-5 evőkanál késes aprítóban megőrölt zabpehely
  • 3 tojás
  • só, bors
  • 2 evőkanál olaj a forma kikenéséhez
A sütőt előmelegítem 180-190 fokra (nálam légkeverésen sült a burgonyával együtt 170 fokon). Egy tégalap alakú sütőformát kiolajozok.
A cukkinit alaposan megmosom, végeit levágom, majd nagylyukú reszelőn lereszelem. Az újhagymát és a fokhagymát egy késes aprítóban jó kicsire dolgozom (lehet simán késsel is, de így gyorsabb), majd hozzáadom a cukkinihez. Mehet utána a darált hús, a tojás, a fűszerek, végül az őrölt zabpehely is. A formába kanalazom, elsimítom, majd kb. 70 perc alatt megsütöm.
Fetás-pepperónis újburgonya saláta
Hozzávalók (kb. 3-4 személyre):
  • 500-600 g egészen apró újburgonya
  • olívaolaj
  • 2-3 szál újhagyma
  • só, frissen őrölt bors
  • 250 g feta vagy feta jellegű sajt
  • 1 csokor petrezselyem
  • kb. 8 db ecetes pepperoni paprika
  • kevés frissen facsart citromlé
A burgonyákat víz alatt megsikálom, majd egy laposabb tűzálló tálba teszem. Nagyon pici vizet teszek alá (egy pici löttyintésnyi), meglocsolom kevés olívaolajjal, sózom, borsozom, majd egy alufóliával letakarom, és beteszem a fasírt mellé sülni (így azért gazdaságosabb az elkészítés). Negyed óra múltán leveszem róla a fóliát, majd puhára sütöm. Ha nagyobb darabok is vannak benne, és azok nehezebben sülnének, azokat nyugodtan vágjuk fel. Ha elkészült, hagyjuk kihűlni kissé, tegyük egy nagyobb tálba, majd keverjük össze a feladarbolt újhagymával, pepperónival, petrezselyemmel, és óvatosan a fetával. Locsoljunk rá kevés olívaolajat még, kevés frissen facsart citromlevet, és borsozzuk is kissé. Ez lesz az öntet tulajdonképpen. Ha szeretjük, 1-2 evőkanállal még az ecetes pepperóni levéből is mehet hozzá. Jól behűtve a legfinomabb!

2011. május 17., kedd

Spenótos-medvehagymás sárgaborsó, sajtos puffanccsal


Most már lassan lecseng (vagyis már le is csengett) a medvehagyma szezonja. De ha még van belőle esetleg otthon, akkor próbáljátok ki ebben a gazdag és laktató, leginkább főzelékhez hasonlítható ételben. Jó, tudom, nem igazán indulhatna egy szépségversenyen. De mint tudjuk, a külső nem mindig minden. Szóval ennek ellenére higgyétek el nekem, hogy nagyon finom! Erre most nem mondom, hogy a leggyorsabb, mert ugye a sárgaborsónak azért kell egy kis idő, amíg puhára fő. Viszont munka meg nem sok van vele. Én most sima fagyasztott spenóttal készítettem, de természetesen készülhet frissel is. Mindenképpen a végefelé adjuk csak hozzá, és rövid ideig főzzük csak, mert így a vitamintartalmát is jobban megőrzi, és persze a színe is üdébb, szebb zöld marad. Én sajnos előbb hozzátettem a spenótot, mint ahogy megpuhult volna a sárgaborsó, így a továbbfőzés miatt lett leginkább sóskára hasonlító színe. :) Pedig spenót az biza! És persze a medvehagymát szezonon kívül hagyjuk el nyugodtan, csak akkor menjen bele még több fokhagyma. Mert az úgy jó! Vámpírüldözősen! :D
Ez a sajtpuffancs meg... Hát nagyon nyami! Könnyű, ropogós, és jóóóó sajtos!

Spenótos-medvehagymás sárgaborsó
Hozzávalók (kb. 4 személyre):
  • 1 nagy fej hagyma apróra vágva
  • 1 evőkanál vaj és kevés olívaolaj
  • 4 gerezd fokhagyma apróra vágva
  • 4 közepes szem burgonya, meghámozva, kicsire felkockázva
  • 250 g sárgaborsó 1 éjszakára (vagy legalább 1-2 órára) beáztatva
  • 1 zacskó fagyasztott spenótpüré (de lehet leveles is, ha friss laskázzuk fel)
  • 1 kisebb csokor medvehagyma, felaprítva
  • A tálaláshoz: kevés joghurt

A hagymát a felolvasztott vaj és olaj keverékén átpirítom kissé, majd hozzáadom a fokhagymát, és a felkockázott burgonyát is, és ezzel is átpirítom kicsit. Hozzáadom a beáztatott és leöblített sárgaborsót, majd felengedem annyi vízzel, hogy bő 1 ujjnyira ellepje. Sózom kissé, majd legalább 50 percig-1 óráig főzöm, vagy addig, míg puha lesz a sárgaborsó. Ekkor hozzáadom a kissé felolvadt spenótpürét, ezzel kb. 5-10 perc alatt összefőzöm, majd az utolsó percekben hozzáadom a felaprított medvehagymát is és sózom-borsozom még kissé az egészet.
 
Sajtos puffancshoz
Hozzávalók (kb. 14 puffancshoz):

  • 200 g sajt vegyesen (nálam: füstölt és sima trapista, valamint parmezán)
  • 2 tojás fehérje és sárgája külön-külön
  • kevés őrölt szerecsendió, pici só, frissen őrölt bors
  • pár evőkanál késes aprítóban finomra aprított zabpehely
  • az sütéshez: olaj
A tojások fehérjét csipet sóval habbá verem. A lereszelt sajtokhoz hozzákeverem a tojások sárgáját, ahhoz is adok egy pici csipet sót, borsot és szerecsendiót, majd beleforgatom a habbá vert fehérjét. Ha túl lágy lenne, adok hozzá egy kevés őrölt zabpelyhet, de nem sokat. Kanállal gombócokat formázok belőle, majd megforgatom az őrölt zabpehelyben és felforrósított, bővebb olajban, közepes lángon szép aranysárgára sütöm mindkét oldalukat. Papírszalvétára kiszedve itassuk le róla a felesleges olajat. Frissen kisülve tálaljuk!

2011. május 16., hétfő

Sonkás-besameles-rukkolás lasagne spenótos tésztából, és egy gyors hideg, gyümölcsös finomság


Tegnapi ebédünk. Sonkás tésztának indult. Végül ez lett belőle. És tudom, ennél "rövidebb" nevet már nem is találhattam volna neki, de így legalább minden benne van. Kicsit féltem, hogy túl sós lesz a sonka miatt, de szerencsére nem lett az. Nagyon finom lett!

Hozzávalók (kb. 4 személyes adag, ebből nem az nagyon vastag lasagne lesz):
A besamelhez:

  • 2 evőkanál vaj
  • 2 púpos evőkanál liszt
  • 500 ml tej
  • 1 dl tejföl
  • pici só, frissen reszelt szerecsendió, frissen őrölt bors
  • 3 (kisebb) tojás
  • 2 gerezd fokhagyma

Az összeállításhoz:

  • 12 db spenótos lasagne lap
  • kb. 200 g füstölt sonka, kisebb kockákra vágva
  • 3 nagy marék rukkola levél
  • A sütőedény kikenéséhez: kevés vaj
  • A tetejére: reszelt füstölt sajt
  • A tálaláshoz én rukkolaleveleket, olajban eltett aszalt paradicsomot, tejfölt és kevéske balzsamecetet használtam

A vajat a besamelhez felolvasztom, beleszórom a lisztet és 1-2 perc alatt aranysárga rántást készítek belőle, fokozatosan felengedem a felmelegített tejföl és tej keverékével, ízesítem nagyon pici sóval (nekem elég sós volt a sonkám, ezért nagyon csínján bántam vele), szerencsendióval és borssal, majd kb. 20 perc alatt lassú tűzön sűrűre főzöm. Közben egy habverővel időnként átkevergettem. Miközben rotyogott csendesen, felforraltam úgy 2 liter vizet, kb. 5 perc alatt előfőztem benne a lasagne lapokat, ügyelve arra, hogy ne ragadjanak össze. Felvágtam kisebb kockákra a sonkát. A kész besamelbe belenyomtam 2 gerezd fokhagymát, majd levéve a tűzről elkevertem benne a három tojást is, óvatosan, hogy ne kapja össze a meleg. Egy nagyobb tűzálló tálat kivajaztam kissé és folyamatosan rétegezve, amíg el nem fogyott minden, elhelyeztem benne a fenti hozzávalókat. Nálam így: lasagne lap, rálocsolva a tojásos besamel, rászórva sonkakockák és rukkola levél. A tetejét lasagne tésztával, kevés besamellel meglocsolva, reszelt füstölt sajttal megszórva zártam le. 180 fokra előmelegített sütőbe toltam és kb. 40 percig sütöttem.


És utána egy gyors desszert. Könnyedén, gyümölcsösen. Már fent van egyszer a blogon egy hasonló, csak ahhoz olyan ramaty kép van, hogy gondoltam inkább felteszem még egyszer, némileg értelmesebb fotókkal, mert egyébként meg nagyon finom. És persze nagyon-nagyon egyszerű is! A végeredmény olyasmi lesz, mint a Yogen Früz gyümölcsös fagyija. Ha pedig előtte lefagyasztjuk a belekerülő joghurtot/tejfölt is, vagy a turmixolás után még visszatesszük egy kicsit a fagyasztóba, akkor még inkább arra fog hajazni. Így egy picit folyósabb lesz (bár az enyém már a fotózás miatt is lett kicsit folyósabb, mert persze nem előhűtött pohárba tettem bele). És persze többféle gyümölcsből készíthető, ízlésünk szerint. Nálam most épp ezek voltak megtalálhatóak a fagyasztó mélyén. Ez a Yogen Früz fagyi régebben egyébként több helyen is kapható volt, de mára már eléggé eltűntek mindenhonnan. Sajnos! :(

Hozzávalók (kb. 3 kisebb pohárkához):
  • 1 nagyobb fagyasztott banán
  • 3 nagy marék fagyasztott cseresznye vagy meggy
  • 2 evőkanál tejföl
  • 2 evőkanál joghurt
  • 1 evőkanál méz
  • 1 evőkanál vanílliás cukor

A hozzávalókat egy késes aprítóban, vagy egy turmixgéppel jó krémesre turmixoljuk és már kész is. Ha kissé megolvadna ez idő alatt, akkor rövid időre tegyük vissza még a fagyasztóba, és már tálalhatjuk is.

2011. május 14., szombat

Sült spárga citrommal, parmezánnal, petrezselyemmel és ricottás palacsintával és egy finom bónusz leves


Ezt a bejegyzést is most írom meg már másodszorra. Talán most majd sikerül úgy, hogy ne tűnjön el kompletten. A blogger állítólag megjavult már.... Hát nekem még mindig vacakol... :S Remélem most már nem sokáig...
De visszatérve az ételhez: minap a piacon, végre én is hozzájutottam (egyáltalán kijutottam a piacra :) ) zöld spárgához, így gyorsan vettem is egy csomaggal. Teljesen más kajának indult, de végül így végezte. Roppant könnyű kis tavaszi fogás, mely szerintem simán elmenne előételnek is akár. Főleg, ha csak palacsinta nélkül tálaljuk a spárgát. A kis palacsintából egyébként lesz egy jó pár, de ugye ebből azért több is elfér a bendőben... :)

Ricottás sós palacsinták
Hozzávalók:
  • 250 g ricotta
  • 2 tojás
  • só, bors
  • 8 bő evőkanál rétesliszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 kis dobozos natúr joghurt
  • 1 marék reszelt sajt
  • 3 evőkanál olívaolaj
A ricottát kikeverem a tojással, hozzáadom a lisztet, a sütőport, sózom, borsozom, majd hozzákeverem a sajtot, a joghurtot és az olajat is. Egy teflonos serpenyőt felmelegítek, evőkanálnyi köröket pötyögtetek bele, majd közepes lángon, aranysárgára sütöm mindkét oldalukat. Amíg megsütöm a spárgát, melegen tartom a palacsintákat.


Sült spárga parmezánnal, citrommal és petrezselyemmel
Hozzávalók:
  • 1 köteg zöld spárga
  • olívaolaj
  • frissen facsart citromlé
  • só, bors
  • parmezánforgácsok
  • petrezselyemzöld
A spárgákat megmosom, fásabb végeiket levágom, majd egy nagyobb serpenyőben kevés olajon megsütöm minden oldalukat (sütőben is süthetjük). Közben sózom-borsozom. Ha megsült, meglocsolom kevés citrommal, megszórom petrezselyemmel és parmezánnal.

A spárgás finomság előtt egy nagyon egyszerű kis levest ettünk, amiről gyorsban sikerült egy igen semmitmondó fotó készítenem. Azért remélem elhiszitek, hogy nagyon finom. Még mindig tart a jázmin rizs mánia, amit a barátnőm hozott a múltkor és nagyon-nagyon friss és iszonyat finom.


1 fej hagymát apróra vágok, és kevés olajon megfuttatok kissé 1 gerezd összezúzott fokhagyma társaságában. Hozzáadok 3 szál sárgarépát, melyet a tisztítás után nagylyukú reszelőn lereszelek, és ezt is átpirítom kissé. Felengedem 1,5 liter zöldséglevessel, majd ha felforrt hozzáadok 1/2 dl átmosott jázmin rizst. Felforralom újra, és puhára főzöm az egészet. Nekem a friss rizs miatt kb. 15 perc alatt nagyon puha lett. Végül hozzákeverek 1 csokor apóra vágott petrezselymet és sózom, borsozom még a levest, ha szükséges.



2011. május 13., péntek

Bohóckodás a mélyhűtő átvizsgálása után: Lila káposzta-krémleves

Ez is eltűnt, akkor ezzel is megpróbálkozunk újra... :(
 
Na igen, valaki piros orrot nyom az arcába én meg csak így... :) Előre szólok, ez nem valami rossz vicc! Főleg, ha megtudjátok, milyen alapanyagból készült! És nem, a fenti nem egy vörösboros meggyleves, lila káposzta levesnek álcázva. Kutattam-kerestem a mélyhűtőmben egy alapanyag után, és rábukkantam egy doboz lila káposzta pasztillára. Nem, ez nem olyan... :) Ill. de, részben... Szóval igen, fűszerezett, meg előre elkészített, de szerencsére adalékanyag mentes legalább, még ha nem is olyan, mint a frissen készített. Na csak mentegetőzöm itt... :) De ha már volt, el kellett használni mindenképpen. Levesem nem volt éppen, ezért végezte most így. És azt kell hogy mondjam, nagyon jó lett! Hogy feldobjam, és ellensúlyozzam az édeskés ízét, kisütöttem hozzá egy kevés kolbászt is. Tulajdonképpen egyfajta kolbászchipset készítettem (persze ez a fotón nem látszik most). A káposztában egyébként voltak almadarabkák is, és még a fűszerezése is elég közel állt ahhoz, ahogy én szoktam készíteni a párolt változatot, így nem féltem beletenni a szegfűborsot sem. Természetesen elkészíthető friss lila káposztából és almából is (még ha ezek most nem is a legszezonálisabbak éppen), csak akkor ugye tovább tart. Én akkor a szokásos módon elkészíteném a párolt káposztát, ezt engedném fel levessel, és sűríteném be egy kis keményítős tejszínnel, majd turmixolnám le.

Hozzávalók (kb. 3 személyre):
  • 1 kisebb fej lilahagyma
  • 450 g-os Iglo (ingyééé reklám :) ) lila káposzta pasztilla
  • kevés olaj
  • só, bors, cukor
  • őrölt szegfűbors
  • kb. 500 ml zöldség/húsleves (nekem adalékmentes leveskockából)
  • kb. 250 ml tejszín
  • 1 púpos evőkanál keményítő
  • A kolbászchipshez: személyenként pár szelet vékonyra vágott kolbász
A lilahagymát felaprítom, kevés olajon megfuttatom, majd hozzáadom és pár perc alatt fedő alatt átpárolom, a kissé kiengedett káposztapasztillákat. Felengedem a levessel, adok hozzá pár tekerésnyi borsot, őrölt szegfűborsot, kevés cukrot, majd felforralom. Hozzáadom a keményítővel elkevert tejszínt, még egyet forralok rajta, majd alaposan elturmixolom. Kóstolom, és ha szükséges adok még hozzá sót, ill. cukrot, hogy kerek legyen minden.
A hozzá kínált kolbászchipshez, a sima száraz kolbászt vékony szeletekre vágom, majd egy serpenyőben ropogósra sütöm. Én a kisült zsírjából is tettem egy keveset a levesre. Hogy igazi tavaszi, könnyed kaja legyen... :D

Sütőtökfagylalt csokiszósszal és gyömbéres keksszel

Blogger kicsit bolondozik... :S Eltűnt ez a legutóbbi bejegyzésem... :( Akkor megpróbálkozunk vele még egyszer... mert szerencsére azért nem tűnt el a szöveg teljes egészében, csak újra piszkozat lett... :)

Nem, nem ment el az eszem most sem, vagyis még mindig nem! Csak képzeljétek, maradt még egy sütőtököm teljesen ép állapotban. Gondoltam a legjobb, amit tehetek vele ebben a jó időben, ha megsütöm és fagylaltként végzi be. Hiszen azért mégis csak a nyárba megyünk már bele lassan. Jól végezte! Isteni finom lett! És most megvan a gyors változatú, tojásmentes fagyialapom is. Késő este jutott eszembe, hogy a hűtőben pihenő sütőtökpüré még várja, hogy fagyivá varázsoljam. Hát mondom én most tuti neki nem állok tojásos alapot főzögetni. Előkaptam hát egy doboz mascarponét(nem, nincs minden alkalommal itthon, de most szerencsére pont volt), azzal vegyítettem az egészet, majd lazítottam egy kis habbá vert tejszínnel. A fagyi nálam most "natúr" maradt, azaz nem került bele semmilyen fűszer (csak egy icipici vanília). Az egyéb dolgok, melyek szerintem nagyon jól passzolnak hozzá, most mellé kerültek, egy egyszerű csokikrém és egy kandírozott gyömbéres keksz formájában.


Sütőtökfagylalt
Hozzávalók (kb. 1 literes dobozhoz):
  • 4 dl sült sütőtökpüré
  • 250 g mascarpone
  • 2 evőkanál vaníliás cukor
  • 8-10 evőkanál barna nádcukor (a sütőtök édességétől függően adagolva)
  • 1-2 dl habtejszín
A megsült sütőtököt (nekem ez a mennyiség kb. 1 nagy töknek a fele volt) leturmixolom a kétféle cukorral, majd hűtőbe teszem, és alaposan lehűtöm. Ezután habbá verek 1 dl tejszínt (lehet 2 dl is, de nekem csak így fért be a dobozba). A mascarponét szintén habosra keverem a sütőtökpürével, beleforgatom a habbá vert tejszínt is, és mehet a fagyasztóba, vagy a fagyigépbe. Az alapnak jó édesnek kell lennie, hiszen fagyott állapotban sokat veszít az édességéből. Ahogy elkezd fagyni, párszor átkeverem egy botmixerrel, majd tálalás előtt röviddel tegyük át a hűtőbe.
Lévén, hogy a mascarpone és a tejszín is ugye elég zsíros, nem fog szilánkosra fagyni a fagyink, hanem jó krémes lesz. Még akkor is, ha nem keverjük át olyan sokszor és nincs is fagyigépünk. Szóval ezt a mascarponés gyors megoldást én ajánlom mindenkinek, még annak ellenére is, hogy ez azért így némileg zsírosabb fagyit eredményez, mint a főzött tejszínes-tojásos változat.
Csokiszósz: kb. 50-60 g étcsokoládét felolvasztottam kb. 1 dl tejszínnel. Ez, ha jó hideg a fagyi, elvileg megdermed rajta egy kicsit.


Gyömbéres kekszek
Hozzávalók 32 kekszhez (1 bögre = 1 cup = 2,5 dl):
  • 200 g puha vaj
  • 1/2 bögre barna nádcukor
  • 1 evőkanál Golden Syrup (helyette lehet méz is)
  • 1 tojás
  • 2 bögre sima liszt
  • 1 mokkáskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • csipet só
  • kb. 3 evőkanál felaprított, kandírozott gyömbér
  • A "lapításhoz": barna nádcukor

Előkészítek 2 tepsit, amit kibélelek sütőpapírral. A sütőt előmelegítem légkeverésen 160 fokra (sima sütés 180 fok).
A jó puha vajat habosra keverem a cukorral és a Golden Syruppal, majd hozzákeverem a tojást is. Végül hozzáadom az átszitált lisztet is a szódabikarbónával, a sóval és a gyömbérrel együtt, és jól összedolgozom. Végül hozzákeverem az apróra vágott, kandírozott gyömbért is. 
A tésztából diónyi gombócokat készítek, és a tepsire pakolom őket. Egy pohár alját cukorba mártom, majd ezzel kilapítom a kis golyókat. Sütőbe tolva, kb. 15 perc alatt megsütöm őket (tepsinként), és rácsra téve hűlni hagyom.

2011. május 10., kedd

Bazsalikomos zöldborsó pesto, sült csirkemellkockák és jázmin rizs

Mai ebédünk, ami igen gyorsan elkészült szerencsére. Mert ugye megint addig variáltam, hogy mit is készítsek, míg majdnem dél volt már. 
Ez a jázmin rizs... Hát valami mennyei! Dia barátnőmék vettek egy nagyobb kiszerelésű csomagot (konkrétan 10 kilósat), és ezen osztozkodtunk páran. Mert így ugye, azért olcsóbbra jön ki. Én ma natúr főtt rizst akartam enni. Ez nagyszerű egy pár napos méregtelenítő diétának. Nekem meg azért is nagyon jó, mert nem ingadozik mellette vészesen a vércukrom. De erről majd lehet, hogy egy későbbi posztban írok.
Végül a magában is isteni natúr rizs mellé (főként a Csöppségem és Másik Felem miatt) előkerült még a fagyasztóból egy kisebb csirkemell filé, no és egy kevés zöldborsó is. A többi meg tudjátok, már csak úgy jött magától... :)
Hozzávalók (ebből a mennyiségből kb. 2 felnőttnek, és 1 kisebb gyereknek elegendő adag lesz):
  • kb. 3 dl zöldborsó
  • 1 jó nagy marék bazsalikomlevél (a kisebb cserepesnek ez kb. a fele)
  • 1 marék mogyoró és/vagy mandula (nálam vegyesen)
  • adalékanyag nélküli vegeta
  • só, frissen őrölt bors
  • olívaolaj
  • kb. 5-6 nagyobb medvehegymalevél (ez a hagymaszekciót hivatott helyettesíteni)
A rizshez:
  • 1 csésze jázmin rizs (2 dl-es)
  • kevés olaj
  • kb. 1 csapott teáskanál só (vagy ízlés szerint, minden só más)
A húshoz:
  • 1 kisebb csirkemell filé
  • pár evőkanál olaj
  • fél teáskanál pirospaprika (ez lehet csípős is, ha gyerkőc nem eszik belőle)
  • só, frissen őrölt bors
  • A tálaláshoz: parmezán
A rizshez egy lábasban felmelegítek egy picike olajat, majd 1-2 perc alatt megforgatom rajta a rizst. Felöntöm 3, nagyon szűken mért bögre vizzel (ugyanazt a bögrét használjuk, mint a rizs mérésénél), majd felforralom, takarékon, lefedve kb. 15 percig főzöm, majd a fedő alatt hagyom még, hogy a gőzben teljesen megpuhuljon.
A borsós pestó: a borsót icipici olajon megfuttatom, majd felengedem nagyon pici vízzel, adok hozzá 1 evőkanál vegetát és puhára főzöm az egészet. Elvileg a nagyrész víz lepárolog róla, a maradék meg nyugodtan maradhat. Összeturmixolom a borsót, a száraz serpenyőben átpirított mandulát/mogyorót, a bazsalikom és medvehagymaleveleket, ízesítem még kevés sóval, jó pár tekerésnyi borssal, majd hozzáadok annyi olívaolajat (legalább 1,5 dl-t felvesz), hogy ne legyen túl sűrű. Pici víz is mehet hozzá még, ha szükségesnek látjuk.
A húshoz kisebb kockára vágom a csirkemell filét. Pár evőkanál olajat összekeverek sóval, borssal, pirospaprikával, ezt ráöntöm a húsra, és összeforgatom az egészet. Egy serpenyőt jól felmelegítek, majd megsütöm benne a csirkemellkockákat.
Parmezánforgácsokkal megszórva tálalom a rizst, a borsó pestót és a sült csirkemellet. 

2011. május 8., vasárnap

Áfonyalekvárral és ricottával töltött kiflik



Megint egy süti. Sajnos még nem friss gyümölccsel. Hol van nálam az eper, meg a spárga mostanában??? A piacon persze van, csak épp én nem nagyon jutok el oda most (de egyszer, kutyafuttában eljutottam). Holnap a második hetet kezdem meg egy beteg gyerkőccel, úgyhogy most blokkolva vagyok agyilag is, meg fizikailag is. Mostanában szinte nem is fotóztam! Ahhoz sincs kedvem! Fasírtban vagyok a fotómasinával is... :)
De ma  legalább ebédre voltunk hivatalosak, így csak sütit "kellett" készítenem. Hirtelen ez jutott eszembe, mert volt itthon ricotta is, meg egy üveg áfonyadzsem is bontva (a szombati Johny-palacsintázás után....) De a süti legalább finom, még ha nem is világszépe! És ez a lényeg! :)) Vagy nem?


Hozzávalók (2 tepsihez, kb. 38-40 kis kiflihez):
  • 420 g sima liszt + a gyúráshoz és a nyújtáshoz egy kevés
  • 80 g kukoricaliszt
  • 1 púpos teáskanál sütőpor
  • fél teáskanál só
  • 140 g gyümölcscukor (sima cukorból több kell bele, kb. 200 g)
  • 2 evőkanál vaníliás cukor
  • 100 g vaj
  • 100 g zsír
  • 1 tojás
  • 2 kisebb evőkanál tejföl
A töltéshez:
  • 200 g ricotta (vagy sima túró)
  • 1 tojás sárgája (ha szárazabb a túró/ricotta, mehet bele a fehérje is)
  • 2 evőkanál vaníliás cukor
  • pár evőkanál áfonyalekvár (vagy ízlés szerint más dzsem, pl. eper)
  • A szóráshoz: sima, vagy vaníliás porcukor
A liszteket átszitálom a sütőporral, hozzáadom a sót és a cukrokat, majd elmorzsolom benne a zsiradékokat. Végül hozzákeverem a tojást és a tejföl, majd alaposan összegyúrom. Ha kell még adok hozzá kevés lisztet is, de nem sokat, inkább tegyük hűtőbe egy rövid időre, ha túl lágy lenne a tészta. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra (én légkeverésen sütöttem 160 fokon). A ricottát keverjük össze a tojással és a vaníláscukorral. Osszuk 3 részre a tésztát, majd lisztezett deszkán nyújtsuk vékonyra. Kenjük meg a ricottás krém 1/3 részével, majd osszunk el rajta pár kanál dzsemet. Ne legyen túl sok rajta, mert nehezen tudjuk majd feltekerni (én ebbe a hibába estem, ezért lettek lapik a végén). Vágjuk fel szeletekre, mint egy tortát, majd a szélesebb részél kezdve, tekerjük fel őket. Pakoljuk sütőpapírral bélelt (vagy zsírozott, lisztezett) tepsire, majd az előmelegített sütőbe tolva kb. 20 perc alatt süssük meg.
Figyeljünk oda, mert ha gyümölcscukrot használunk hozzá, a sütés során hamarabb kap színt a sütink. Langyosan szórjuk meg porcukorral, de ez el is maradhat, én csak azért tettem, mert így lepleztem a csúnyaságát. :)