2012. szeptember 6., csütörtök

Fahéjas körtekrémleves szőlővel


Majdnem megfeledkeztem erről a levesről, pedig már vagy két hete készült, és azóta itt pihen piszkozatban. Próbáljátok ki, mert egyszerűen elkészíthető, nagyon finom levesről van szó. Megfordult a fejemben az is, hogy csokoládésan készítsem, de gondoltam, azt majd meghagyom a hűvösebb időkre, akár egy ünnepi levesnek. 

Hozzávalók (egy kb. 2 literes fazéknyi adaghoz):

  • 70 dkg körte tisztán mérve (magház és héj eltávolítása után), kockára vágva
  • kb. 5 evőkanál cukor (vagy ízlés szerint, ill. lehet ízlés szerint egyéb édesítőanyag is)
  • 2 rúd fahéj
  • 1 csapott teáskanál őrölt fahéj
  • kevés vaníliamag, vagy 1 vanilarúd (elég csak az íze miatt belefőzni egy kikapart rudat)
  • 500 ml tejszín
  • 2 csapott evőkanál étkezési keményítő
  • 1 nagyobb fürt fehér szőlő
A cukrot, a vaníliarudat és a fahéjrudakat felteszem kb. 6-8 dl vízbe főni, és kb. 5 pericg forralom (így koncentráltabb lesz a fűszeríz), ezután hozzáadom a körtekockákat is. Közben a szőlőszemeket félbevágom és kimagozom, a tejszínben pedig csomómentesre keverem a keményítőt és az őrölt fahéjat. Ha már puha a körte, kiveszem a fűszereket, behabarom a levest a tejszínnel, közben botmixerrel simára turmixolom, majd 1-2 perc forralással besűrítem kissé. Ha elkészült, a forró levesbe teszem a szőlőszemeket, és csak ezután hűtöm le jó hidegre az egészet.  

Nincsenek megjegyzések: