2012. november 29., csütörtök

Két egyszerű karácsonyi/adventi sütemény: Csokoládés-szilvalekváros tekercs és szegfűszeges omlós keksz


Ezt a két sütit a Wellness magazin mostani számába készítettem a fotózásra, ahol egy interjú készült velem a Segítsüti kapcsán. Végül a pöttyös kekszek láthatóak az újságban, amint épp tömöm magamba az egyiket. :) Nem pont olyan sütit készítettem, amit az eddigi licitálásokra, de az első eléggé hasonló az ideihez, csak a töltelék lett kicsit más. Ill. készült még egy harmadik fűszeres kevert tésztás, almás sütemény/torta is, de annak nem találom sehol a lejegyzetelt receptjét. De ha meglesz és fotó is lesz hozzá, hozom azt is. A stábnak egyébként nagyon ízlettek a sütemények, nagyon aranyosak és kedvesek voltak és olyan jól esett, hogy olyan jóízűen ették. A tortát meg a régi, nagyon kedves kollégáimnak vittem el, akik szintén élvezettel ették meg. Az ilyen pillanatokért érdemes sütni-főzni. Minden munkát, fáradságot megér, amikor másoknak örömet tudunk okozni az általunk készített étellel.
A Segítsüti kapcsán eszembe jutott, hogy ne feledjétek, hogy tart a karácsonyi testvérakciója a Sok-kicsi nyereményjáték, ahová még holnapig érkeznek a fantasztikusabbnál fantasztikusabb felajánlások. Majd ezt követően dec. 1-14.-ig tudtok ezekre a felajánlásokra sorsjegyeket vásárolni. Szuper dolgok vannak, mindenképpen nézzétek meg! A megvásárolt sorsjegyekkel idén a Sose Közhasznú Alapítvány az Age of Hope Alapítványt fogja támogatni, melyről itt olvashattok bővebben: 

Hozzávalók (kb. 32-35 db lesz belőle):
A tésztához:
  • 300 g (tönkölybúza) fehér liszt
  • 100 porcukor
  • csipet só
  • 1/4 teáskanál sütőpor
  • 150 g szobahőmérsékletű vaj 
  • 1 egész tojás 
  • 2 evőkanál jéghideg tej vagy víz
A töltelékhez:
  • kb. 100 g étcsokoládé (min. 60 %-os)
  • 1 evőkanál vaj
  • kb. 100 g szilvalekvár (lehet picit több is, ha úgy látjuk, hogy nem lesz elég a töltelék)
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • kevés őrölt fahéj
A tetejére: 1 tojás sárgája kevés vízzel kikeverve, kevés nádcukor, őrölt fahéj

A lisztet szitáljuk át a porcukorral és a sütőporral, adjuk hozzá a csipetnyi sót, majd egy villa segítségével keverjük hozzá a vajat is, vagy az ujjainkkal morzsoljuk el. A tésztát gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze az előzőleg kissé felvert tojással és a narancslével. Ha összeállt, és már nem ragad (egy kevés lisztet esetleg lehet még hozzáadni, de ne túl sokat), csomagoljuk folpackba, nyomkodjuk laposra, majd tegyük a hűtőbe legalább fél órát pihenni.
Közben olvasszuk fel az étcsokoládét, keverjük bele a vajat, a szilvalekvárt és a fűszereket, majd tegyük félre hűlni. 
Két tepsit béleljünk ki sütőpapírral, a sütőt pedig melegítsük elő 180 fokra (én légkeverésen sütöttem 160 fokon). A tésztát osszuk ketté, majd lisztezett deszkán nyújtsuk vékony (kb. 2-3 mm-re) téglalap formájúra, kenjük el rajta a lekváros csokikrém felét majd tekerjük fel. Kenjük meg a tojással, szórjuk meg kevés nádcukorral és fahéjjal, majd éles késsel vágjuk fel kb. 2-3 cm-es darabokra. Pakoljuk az előkészített tepsire, a másik adagot ugyanígy készítsük el, majd tepsinként süssük kb. 15 percig és a tepsin hagyjuk kihűlni. 

Tipp:
A töltelékbe tehetünk még apróra vágott, kandírozott gyömbért is. 
Itt találtok receptet is a gyömbérre:



Szegfűszeges omlós keksz
Hozzávalók:
  • 300 g (tönkölybúza) fehér liszt (ha túl lágy lenne a tészta, adhatunk még hozzá keveset)
  • 200 g vaj
  • 100 g porcukor
  • csipet só
  • 2 teáskanál őrölt szegfűszeg
  • 2 tojás sárgája
Az díszítéshez:
  • 1 tojásfehérje 
  • kb. 140 g porcukor
  • csipet só
  • A színezéshez én Otelló szőlőt használtam - ettől lett baba kék színe -, vagyis a héját, melyből szitán préseltem ki egy kis levet és ezt adtam a mázhoz. De helyette használhatunk piros szőlő levet is, amit keverjünk el egy kis porcukorral és így adjuk a tojásfehérjéhez.
A lisztet szitáljuk át a porcukorral és a szegfűszeggel, adjuk hozzá a csipet sót, majd dolgozzuk morzsásra a vajjal, adjuk hozzá a kissé elhabart tojások sárgáját, majd gyúrjuk össze gyors mozdulatokkal. Csomagoljuk frissen tartó fóliába, döngöljük laposra, majd tegyük a hűtőbe kb. 1 órára. 
Készítsünk elő 2 tepsit, béleljük ki sütőpapírral, a sütőt pedig melegítsük elő 180 fokra.
Egy gyúródeszkát lisztezzünk be, nyújtsuk ki rajta kb. 3-4 mm vékonyra a tészta felét, majd tetszés szerinti formákkal szaggassuk ki és tegyük a tepsire. A maradék tésztát gyúrjuk mindig össze és hasonló módon készítsük el. Az előmelegített sütőbe tolva, a formák nagyságától függően, kb. 8-12 percig süssük. Nem kell túlsütni, mert miközben majd hűlni hagyjuk a tepsin, közben is "keményedni" fog egy kicsit.
Az írókázáshoz kezdjük el habbá verni a tojásfehérjét, és mikor már van tartása, adjuk hozzá a színezőanyagot, majd a porcukrot is kisebb adagokban, majd verjük szép fényes habbá. Egy erős uzsonnás tasakba töltsük bele, majd az egyik sarkát egy picikét vágjuk le. Ezzel díszítsük a kihűlt kekszeket (vigyázzunk, mert ez a keksz tényleg nagyon omlós, így könnyen törhet, óvatosan bánjunk vele). 
Én a pöttyözéses technikát nagyon szeretem, egyrészt mert bájos is, másrészt pedig a kevésbé ügyesek is dekoratív dolgokat tudnak így készíteni (én is a kevésbé ügyesekhez tartozom az írókázás terén :-) ).
A mázzal meg is kenhetjük a kekszeket, majd amikor még nem száradt meg, szórhatunk rá díszítőcukrot (pl. Dr. Oetker féle hópehely, mini dekor gyöngy stb.)

Tipp:
A tésztából készíthetünk kis gömböket is, majd így süthetjük meg. Ezt a kihűlés után bevonhatjuk cukormázzal teljesen (mintha puszedli lenne). Ekkor a 2 maradék tojásfehérjét teljes egészében felhasználhatjuk a bevonáshoz, természetesen úgy, hogy több cukrot adunk hozzá. A tésztába ekkor tehetünk kevesebb cukrot is, hogy így teljesen bevonva cukormázzal se legyen túl édes a végeredmény. Az omlós vajas tészta szerintem jó kontrasztot alkot majd így a ropogósra száradó mázzal.

Nincsenek megjegyzések: