2013. április 14., vasárnap

Kókusztorta narancskrémmel



Ez az elrontott torta esete volt. Ami csak formára nem stimmelt, ízre annál inkább.
Van úgy, hogy nem minden úgy jön össze, ahogy azt eltervezzük. De még így is alakulhat jól a dolog, ha van egy kis fantáziánk. Történt, hogy tegnap vendégségbe voltunk hivatalosak és én szerettem volna ajándékba vinni egy tortát. Nem hagyományos tortára gondoltam, hanem egy kókuszos koszorút szerettem volna készíteni narancskrémmel megtöltve. De kissé elméreteztem a dolgokat, vagyis kevés tojásból készítettem piskótát. És hogy ne csak egy lapos karikát vigyek krémmel megpakolva, inkább kockákra vágtam a tésztát, folpackkal kibélelt formába tettem, a krémmel rétegeztem, jól lehűtöttem és bevontam csokoládéval. Így azért már jobban mutatott. J A sok-sok narancsot pedig ezúton is köszönjük a kedves ismerősnek, aki megajándékozott vele minket. Így legalább volt alapanyag a sütéshez...


Hozzávalók:
  • 6 tojás
  • 5 evőkanál xilit/eritrit
  • 2 evőkanál kókuszolaj
  • 2 evőkanál forró víz
  • 10 dkg kókuszreszelék
A krémhez:
  • 1/2 liter frissen facsar narancslé (kb. 8-10 narancsból)
  • 8-10 dkg xilit/eritrit (a narancs savasságától függően)
  • 4 tojás
  • 1 evőkanál étkezési keményítő (alternatíva: tápióka keményítő)
  • 15 dkg vaj
  • 2 evőkanál méz
A bevonáshoz és a díszítéshez:
  • 15 dkg étcsokoládé (magas kakaótartalmú, legalább 70 %-os)
  • 2 evőkanál kókuszolaj
  • kb. 2 evőkanál kókuszreszelék
  • kandírozott narancshéj, vagy friss narancsgerezdek
A sütőt előmelegítjük 180 fokra (légkeverésen 160 fok), egy tetszőleges formát kibélelünk sütőpapírral. 
A 6 tojást kettéválasztjuk, a fehérjét csipet sóval habbá verjük, a sárgájukat habosra keverjük 5 evőkanál  xilittel, 2 evőkanál olajjal és 2 evőkanál forró vízzel. Belekeverünk 10 dkg kókuszreszeléket, majd óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot is. Formába simítjuk és az előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük. Rácsra téve kihűtjük.
A krém elkészítése:
A narancslevet elkeverjük a xilittel és vízgőz felett feloldjuk benne. A 4 tojást kissé elhabarjuk és folyamatos keverés mellett hozzáöntjük a narancslevet, valamint a keményítőt. Az egészet tegyük vissza  a vízgőzre, majd kevergetve sűrítsük be. Akkor jó, ha a kanál hátán csíkot lehet húzni és nem folyik össze. Amikor kihűlt a krém keverjük habosra a vajat a mézzel, majd kanalaként adagoljuk hozzá a narancskrémet is. Egy 30 cm-es hosszúkás formát béleljünk ki folpackkal, majd helyezzünk bele egy réteg kockára vágott piskótát, töltsük meg krémmel, a közöket is, majd újabb réteg piskóta következik. Krémmel fejezzük be a rétegezést, ütögessük meg alulról a formát, hogy mindenhol kitöltse a krém a réseket, majd hajtsuk rá a folpackot és tegyük pár órára hideg helyre (akár a mélyhűtőbe is mehet rövid időre). Borítsuk óvatosan tálcára a süteményt, szedjük le róla a folpackot, majd csorgassuk rá az olvasztott csokoládét, melyben elkevertük az olajat is. Hagyjuk kicsit megdermedni, majd díszítsük száraz serpenyőben átpirított kókuszreszelékkel és kandírozott narancshéjjal, vagy friss narancsgerezdekkel.


Nincsenek megjegyzések: