2017. november 28., kedd

Szulák Andrea: Jutalomfalatok - könyvbemutató



Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a bloggerek között elsőként mutathatom be hamarosan Nektek Szulák Andrea új szakácskönyvét, a Jutalomfalatokat. A könyv még annyira friss, hogy csak pár napja jött ki a nyomdából. A szerencsésebbek a művésznő múlt heti lemezbemutató koncertjén vásárolhatták meg elsőként. Munkámból adódóan részt vettem ezen a gálaesten is, és azt kell mondjam, hogy fergetegesen jól sikerült. Mind a szimfonikus zenekar, a közreműködő zenészek (személyes kedvenceim: Elek Nobert - zeneszerző, zongorista, Pusztai Csaba - dobos) a dalok hangszerelése, Szulák Andrea személyisége, humora, megjelenése, a dalok remek válogatása, nagyszerű hangulatot adtak az estének.  
De a kisebb kanyar után térjünk is vissza a könyvre :) , amelynek a bemutatója december 1-jén (pénteken) 16.00 órakor lesz a Játékszín Bock színpadán, ahol Szily Nóra beszélget majd Andreával.
Az érdeklődők a könyvbemutató után, 19.00 órakor exkluzív vacsorán vehetnek részt a budai Pane Vino étteremben, ahol Zoboki Zoltán, olimpiai bronzérmes mesterszakács Andrea receptjei alapján ötfogásos menüsort állít össze, így a vacsora során fogásról fogásra haladva ismerhetjük meg Szulák Andrea életének legfontosabb "gasztrotitkait", amelyeket maga a művésznő tolmácsol nekünk.

Íme a(z ismét) csodás menü:

I. fogás
Komédium ízelítő:
Boursine kápiazselével
Tonhal(tonhalkrém) citrusos házi kenyérrel
Csirketereptő chilis Granny Smith-
szel

II. fogás
Téli gazpacho

III. fogás
Frissen gyúrt fettuccine kései erdei laskával

IV. fogás
Szulák Andi húsválogatása - Kacsamell rozé körtés rukkolával/ropogósra sütött malaccsászár sütőtökkel és édesburgonyával/rozmaringos bárány juhtúrós puliszkával

V. fogás
Édes melengető álmok - Belga csokoládés avokádóhab/fehér máktorta/tojáslikőr

Kedves vendégeinket ajándék welcome drinkkel köszöntjük.

Az ötfogásos menüsor ára 10.800 Ft/ fő

Asztalfoglalás és további részletek itt: 
Kecser Zsuzsanna +36 30 526 0143, +36 1 784 3023            

Események Facebook oldalai, ahol bővebb információt találtok:
Könyvbemutató:
Vacsora:


Könyvdedikálás a koncerten
Fotók: Gera Zsolt