2012. június 18., hétfő

Június vasárnapi menü: Zöldborsóleves vajas galuskával, citromborsos pulykafasírt sült petrezselymes-fokhagymás újburgonyával, jégbehűtött sárgadinnye-görögdinnye saláta vaníliafagyival



Íme a vasárnapi menünk. Imitt-amott hagyományos, vagy legalább is arra emlékeztető, néhol pedig egy picit megbolondítottam. A zöldborsó leves abszolút hagyományos. Nálunk legalább is ez az. Na jó, a zöldborsó hüvelyből alaplé főzés, már az én ötletem. De a petrezselymes krumpli már pl. meg van bolondítva azzal, hogy a krumplit sütöttem, nem pedig főztem, és ez nagyon jót tett neki. A fasírt fűszerezése sem olyan szokványos a citrombors miatt, viszont nagyon finom, ezt bátran állíthatom. És a saláta is, amit tálaltam mellé, fel lett turbózva egy kis fetával, ami szintén nagyon jól megbolondította a hagyományos ecetes paprika-paradicsomot. A fiúk úgy falták, hogy öröm volt nézni. :) A desszert, nos a desszertre csak rá kell nézni, lusta háziasszony barátja, de remek levezető így a nyári nagy melegben.


Zöldborsó leves vajas galuskával
Hozzávalók (ebből egy hatalmas fazéknyi, jó sűrű és tartalmas leves lesz, legalább 8-10 személyre elegendő, étvágytól függően persze):
  • kb. 500 g kifejtett zölborsó (a szebb hüvelyeket tegyük félre)
  • 1 fej hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 5 szál sárgarépa
  • 3 szál fehérrépa
  • 1 nagy csokor petrezselyem + a tálaláshoz is, ha szeretjük
  • só, bors, olaj
  • 2 púpos evőkanál liszt
A galuskához:
  • 2 kicsi tojás
  • 2 púpos evőkanál vaj
  • rétesliszt
  • pici só
A kifejtett zöldborsó hüvelyének szebbik részét tegyük félre, majd kevés sót és vizet hozzáadva főzzük fedő alatt kb. 15 percig. Ez lesz a levesünk alapja. A kidobásra szánt hüvelyben rengeteg íz van még, így kár lenne rögtön a szemétbe dobni, így ráadásul a levesünk is gazdagabb ízű lesz.
A hagymát és a fokhagymát tisztítsuk meg, majd picit megsózva kezdjük el dinsztelni kevés olajon. Adjuk hozzá a megmosott zöldborsót, és fedő alatt pároljuk kb. 5 percig, majd mehet hozzá a megtisztított és felkarikázott sárga- és fehérrépa is és ezekkel is pároljuk pár percet. Ekkor szórjuk meg a liszttel, alaposan keverjük el, majd szép lassan engedjük fel a leszűrt alaplevünkkel. Sózzuk még egy kicsit, majd borsozzuk is és fedő alatt főzzük az egészet. Közben keverjük össze a megolvasztott vajat a tojással, egy csipet sóval, majd annyi lisztet adjunk hozzá, amennyivel galuskatészta állagot kapunk (nem túl sűrű, nem túl híg, kanállal még jól keverhető). Adjuk a felaprított petrezselyemzöldet is a leveshez, és ha már majdnem puha minden, vizes deszkáról, éles, vizes késsel (vagy galuskaszaggatóval) szaggassunk kicsi galuskákat a levesbe, és főzzük pár percet. Frissen aprított petrezselyemmel megszórva tálaljuk.


Citromborsos egyben sült fasírt
Hozzávalók (kb. 12 szelethez):
  • 700 g darált pulykahús
  • 1 zsömle (vagy 1 nagy szelet kenyér)
  • 1 tojás
  • 8 gerezd fokhagyma
  • citrombors (készen kapható, nálam Kotányi)
  • pirospaprika
  • őrölt kömény
A sütőt melegítsük elő 180-190 fokra. Egy hosszúkás formát kissé olajozzunk ki. A zsemlét tépkedjük darabokra, majd áztassuk vízbe. Közben a darált húshoz adjuk hozzá a fűszereket, a tojást, a kinyomkodott zsemlét és a megtisztított, összezúzott fokhagymát, majd keverjük össze jó alaposan az egészet. Nyomkodjuk bele az előkészített formába, majd a tetejére is szórjuk vékony rétegben a citromborsból. Tegyük az előmelegített sütőbe és kb. 50-60 perc alatt süssük meg (formától is függ, mennyi idő kell neki).

Petrezselymes-fokhagymás sült újburgonya
Hozzávalók (kb. 5-6 személyre):
  • új rózsaburgonya (én úgy kb. 1,5 kg burgonyát használtam)
  • kevés olaj a sütéshez
  • 2 nagy csokor petrezselyem
  • jó pár gerezd fokhagyma (ízlés szerint)
  • 2 evőkanál vaj
A burgonyákat alaposan megsikálom, majd felkockázom és egészen kevés olajban, fedő alatt elkezdem sütni (több részletben). Közben egy papírtörlővel bélelt tálat előkészítek és ebbe szedem a már megsült burgonyát. Ha az összes kisült, ha valóban nagyon kevés olajban sütöttük épp hogy csak egy vékony réteg olaj maradt, ha nem, öntsük le a felesleget. A maradék zsiradékhoz adjuk hozzá a vajat és olvasszuk fel, futtassuk meg rajta óvatosan az összezúzott fokhagymagerezdeket és a felaprított petrezselymet, közben sózzuk is alaposan. Végül adjuk hozzá a kisült burgonyát és jól keverjük össze az egészet.

Megjegyzés:
Az (új) rózsaburgonya egy magas víztartalmú krumpli fajta, így nem fog olyan ropogósra sülni, mint egy rendes sült krumpli. Inkább úgy puhulva pirul, de ez épp jól jön ehhez a recepthez.

Ecetes paradicsom-paprika saláta fetával
Hozzávalók:
  • paradicsom
  • paprika
  • fehérborecet
  • olívaolaj
  • fokhagyma (vagy új lilahagyma)
  • pici só
  • kevés porcukor
  • feta vagy feta jellegű sajt
A fehérborecetből, olívaolajból, sóból, porcukorból, kevés vízből és a megtisztított, összezúzott fokhagymagerezdekből keverjünk egy salátaöntetet, majd öntsük rá az összedarabolt paprika, paradicsom, feta sajt elegyre és óvatosan keverjük át az egészet. Tegyük hideg helyre, és hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek.


És hát a desszert. A világ leglustább, ám egyik legjobb, leggyorsabb nyári desszertje. Jégbe hűtött sárga- és görögdinnye vaníliafagyival tálalva. Igen, most a fagyi is bolti, így nem volt gond vele. Viszont egy kis ingyen reklám, mert szerintünk igazán jó ár-érték arányú és finom ez a fagyi. A Lidl-ben lehet kapni, nagy 2 literes, piros dobozban van és igazi vaníliamagok benne, ami igen pozitív. Nem beszélve az áráról - mert mi ugyan még akciósan vettük -, de normál áron is 850,-Ft körül lehet kapni egy dobozzal. Szóval jó. Így együtt meg aztán különösen. :)




Nincsenek megjegyzések: